2012. október 23., kedd

Szomor 56

Ezt a túrát édesapám emlékének ajánlom.

Október 23-án Szomorra vettük az irányt és már napokkal ezelőtt eldöntöttük, hogy a leghosszabb távon fogunk indulni, amely pontosan 52,2 km-el és 1351 méter szintemelkedéssel bírt. A leghosszabb távon 1000 Ft. volt a nevezési díj és az ellátás tökéletes volt, de erről részletesebben beszámolok mindjárt. Szomorra 6 előtt autóval érkeztünk, az úton alig láttunk valamit, olyan nagy volt a köd. A rugalmas nevezés után 7-es és 8-as sorszámmal kereken 6 órakor vágtunk neki a túrának. Jó, hogy vittem a fejlámpámat, mivel ilyenkor még korom sötét volt. Az útvonal teljes hossza eltéveszthetetlenül ki volt szalagozva, én az itinert elő sem vettem, csak pecsételéskor. Örültem, hogy az útvonalak is letölthetőek voltak a túra előtt GPS-re, ezt már korábbi bejegyzésemben is írtam, hogy nagyon szeretem az ilyen megoldásokat. Szomort elhagyva először a Kakukk-hegyet kellett megmászni, ezúttal a település irányából. Talán a másik irányból, ahonnan a Kitörésen kell megmászni keményebb, bár akkor az már a túra vége, itt meg még csak az eleje. A kálváriáknál a kis kápolna-romban egy denevér repkedett, a három keresztről meg olyan fotót sikerült csinálnom, mintha egy misztikus vagy horrorfilm helyszíne lenne. A Kakukk-hegy csúcsára hamar feljutottunk, egyesek valahonnan a másik irányból jöttek mögöttünk, valamit benéztek. Innen leereszkedtünk a hegyről és az Anyácsai-tónál az első ellenőrzőponton finom friss sajtos pogácsát kaptunk reggelire. Itt már eltettem a fejlámpát is, mert időközben kivilágosodott, de a sűrű köd sajnos szinte az egész túrát végigkísérte. A Zsámbéki Színházi Bázisnál egy másik táv ellenőrzőpontja üzemelt, így itt nekünk nem kellett pecsételnünk, hanem továbbhaladni Zsámbékra, a Mátyás Borozóhoz. Itt a pecsételés után nagyon finom, meleg teával kínáltak a szervezők, valamint a Kézdi 10 rajtja is innen indult. A Mátyás Borozó mellett sem mehetek el szó nélkül, mert egy nagyon-nagyon szimpatikus, hangulatos hely, a kerthelyiségből gyönyörű a kilátás a Romtemplomra és Zsámbékra. Továbbhaladva elmentünk a Romtemplom mellett, amit szívesen megtekintettünk volna, de sajnos csak 10-kor nyitott, mi meg kb. olyan 8 - negyed 9 körül voltunk itt. Mindenesetre egyszer mindenképp szeretnék visszanézni ide, mert geoláda is van itt. Innen nem messze megcsodáltunk egy szép régi parasztházat is, majd rátértünk a Szent Norbert tanösvényre. A hegygerincen egy csodálatosan szép fenyvesben haladtunk végig, ahol rengeteg gomba volt. Elértük az Óriások lépcsőjét, ahol a 23-asoknak volt ellenőrzőpontjuk, majd le is ereszkedtünk rajta. Az Óriások lépcsője után még 2,3 km.-re volt a Bab-kút, a harmadik ellenőrzőpont, ahol egy finom, kókuszos csokival lettünk gazdagabbak. Itt a 23-as távon indulóknak már másmerre vezetett az útjuk. Az itiner szerint innen nagyon szép a kilátás a Budai-hegységre, a Pilisre és a Gerecsére, de sajnos a köd megakadályozta ennek a látványosságnak a megcsodálását. Na sebaj, majd jövőre... :) Innen kicsit több, mint 1 óra alatt elértük a máriahalmi műutat, majd a műút elhagyása után felfelé vezetett az út a negyedik ellenőrzőponthoz, ami egyben egy kilátópont is volt, de sajnos a köd miatt itt sem lehetett látni semmit sem. A kedves pontőrök itt pálinkával kínáltak minket, én a mézest kóstoltam meg, ami igazán nagyon jól sikerült. Ritkán iszik az ember ilyen jó pálinkát. Lehetne ilyen pálinkázás más túrákon is. Különböző féle lekvárokat is meg lehetett kóstolni, én a galagonyalekvár mellett döntöttem és kedvet is kaptam egy kis házi galagonyalekvár főzéséhez, úgyhogy szerintem meglesz a hétvégi programom is. Útravalónak egy almát kaptunk, melyet hamarosan el is rágcsáltam. Innen leereszkedtünk a völgybe, majd a szántóföldek után egy régi gémeskút mellett már feltűntek az epöli sziklák. A túra ezen a szakaszán volta legeslegjobb idő, a sziklákat egy szál pólóban másztuk már meg. Fentről a völgyből szinte semmit sem láttunk mert a köd teljesen leszállt oda. Az szikláknál egy ellenőrzőkódot kellett felírni egyénileg, majd egy kis folyadékbevitel után célba vettük Epölt. A Vadvirág Presszóba beérve elfogyasztottunk egy pár nagyon finom roppanós virslit, valamint meleg teával is vendégül láttak. Ez is egy nagyon kellemes és barátságos helynek tűnt. Egy kicsit szusszantunk, majd indultunk tovább az Őr-hegyre. Itt elég hűvös lett ismét az idő, muszáj volt felvennem a pulcsimat. Az Őr-hegy csúcsára felérve ismét egy ellenőrzőkódot kellett feljegyezni, a csúcson kirándulók sütögettek. Innen a 6. ellenőrzőpontig, a Donát-házhoz már végig lefelé vezetett az út. Lentről látszott az Őr-hegy csúcsán lévő kereszt, ahonnan jöttünk. A továbbiakban szántóföldek között haladtunk és ezen a szakaszon eléggé bele is húztunk a tempóba. A távolból lövéseket hallottunk, valahol biztosan vadászat folyt éppen. Visszatérve az erdőbe felmentünk Öreg-nyulasomig, ahol a vadlesnél ismét egy kódot kellett feljegyezni a túrázóknak. Nemsokkal ezután ismét egy kiszáradt gesztenyesor mentén haladt az utunk, míg hamarosan kiértünk Szeszgyárpusztára. Innentől már javarészt műúton kellett haladni. A műút két oldalát is nagyon szép fasor gazdagította, valamint bal kezünk felől a kerítés mögött egy csodaszép rét és felette az erdő és a hegyek voltak csodálatraméltóak. A réten egy pár muflont is láttunk. Gyorsan elértük Gyarmatpusztát, az utolsó ellenőrzőpontot, ahol egy nagyon kedves és igazán jó hangulatban lévő pontőr várt ránk fegyverrel és meleg teával. Egy rövid, de igazán érdekfeszítő beszélgetés után folytattuk utunkat immáron a cél felé. Sándor Móric gróf mauzóleuma mellett elhaladva egy murvás útra tértünk rá, majd kisvártatva feltűntek a szőlőhegyi pincék. Ez a Szőlőhegy is egy nagyon barátságos, nyugalmas helynek tűnik, szívesen elfogadnék itt egy pincét. Lefelé haladva kisvártatva egy kis erdei ösvényre tértünk rá, amely egy vadkerítés mellett haladt végig és a végén már Gyermely szélén találtuk magunkat. Gyermely is egy nyugodt helynek tűnt, az utcákon szinte nem is volt ember, bár ez biztos betudható a rosszabb, ködös, párás időnek is. Gyermelyről már végig műúton haladtunk Szomor felé, a forgalom sem volt jelentős és még világos is volt, hamar beértünk Szomorra. Megcsodáltuk a Poharazót is, ahol a Kitörés célja van és megbeszéltük, hogy februárban itt fogunk regenerálódni. A templom és az emlékművel szemrevételezése után már elindultunk a célba, a Sportcsarnokba, ahova az itiner szerint 17:10-kor érkeztünk meg. Nagyon szép emléklapot és kitűzőt kaptunk, valamint a szokásos zsíros-kenyér adag sem maradhatott el. Nagyon tetszett ez a túra, tavaly októberben a szentendrei emléktúrán voltam, de ez sokkal jobban tetszett. A ködös idő miatt sajnos sok kilátópontról semmit sem lehetett látni és mivel ezt pótolni szeretném, így már most ki merem jelenteni, hogy esélyes, hogy jövőre ugyanitt találkozunk! :)

A túrán készült fotók megtekinthetőek a képre kattintva.


2012. október 13., szombat

Cartographia - Budai kilátók

Október 13-án a Budapest Kupa túra keretein belül ismét megcéloztam a Budai-hegységet, vagyis pontosabban a Budai kilátókat. A túrának két távja volt, a normál és az extra táv. Az extra táv egy egyéni tájolással tett kitérővel volt hosszabb a normál távnál. Én ezúttal a normál távot választottam, ami 23 km.-t és 700 méter szintemelkedést jelentett, legalábbis a TTT honlapja szerint. A rajt Normafa Síháztól indult a 800 Ft.-os nevezési díj befizetése után, amiből 50 Ft. kedvezmény járt a Budapest Kupa, illetve a Cartographia Kupa résztvevőinek. Reggel 7:20-kor el is rajtoltam a Síháztól és egyből a kék körséta jelzésre tértem rá, amit a Libegő felső végállomásáig kellett követni. A kijelölt jelzésen szinte csak 1-2 ember lézengett, a túrázók nagy része az aszfaltutat választotta. Már korábban is írtam valamelyik bejegyzésemben, hogy engem nagyon tud bosszantani, ha valaki nem a kijelölt útvonalon halad, de hát mindenki önmaga lelkiismeretével számol el. A Libegőtől a piros jelzésen az első kilátóhoz kellett felmászni, ahol az első ellenőrzőpont volt. Innen továbbra is a piros jelzésen kellett továbbhaladni Szépjuhászné felé, ahol aztán át kellett térni a sárga jelzésre és megcélozni a Nagy-Hárs-hegyi Kaán Károly-kilátót. Ez is tipikusan az a hely, ahol sokan rövidítenek és letérnek a sárgáról, hogy gyorsabban felérjenek a kilátóhoz. A kilátónál rengetegen tartózkodtak, valamilyen főiskolás akadályverseny is volt a túrával egy időben ezen a környéken. A legfelső szinten megkaptam a következő pecsétet. Már rengetegszer elhaladtam a kupatúrák alkalmával a kilátó mellett, de még sosem voltam fent ezidáig. Miután körbetekintettem rájöttem arra is, hogy ez elég nagy hiba volt. Mindenesetre már egy élménnyel gazdagabb lettem, majd folytattam utamat továbbra is a sárgán a Hárs-hegyi-nyeregig, ahol aztán egy kis kitérőt kellett a sárga háromszög jelzésen a Kis-Hárs-hegyre a Makovecz Imre-kilátóhoz. Miután a kilátótól visszatértem a nyeregbe, egy kis ideig ismét a sárgán kellett haladni, majd balra, a Hárs-hegyi zöld körsétára kellett csatlakozni, amely a piros jelzéshez csatlakozott. Innen most egy jó ideig a piroson kellett haladni. A következő megpróbáltatás a Fekete-fej volt. Valahogy ezért a hegyért nem vagyok oda, bárhonnan közelítem meg, mindenhonnan kemény az emelkedő. A negyedik pecsét megszerzése után a lefele vezető út sem egyszerű a Fekete-fejről, kapaszkodni kell itt-ott, nehogy orra bukjon az ember. Leérve a Petneházy Lovas Country Club sarkához a Fekete-fej utca szélén volt a következő ellenőrzőpont, ahol a számomra iszonyat nagy kedvenc Horalkyval lettem gazdagabb. Továbbra is a piros jelzést kellett követni, elsőnek át a Kecske-háton, majd jött a Vörös-pocsolyás-hát. Itt a Vörös-pocsolyánál ismét egy ellenőrzőpont üzemelt. Az itinerben úgy állt, hogy csak zsírkréta lesz itt, de ugyanúgy pontőrök pecsételtek itt is, mint a többi ponton. Innen, ha a piroson továbbhaladunk végig, már nem lett volna messze a cél, Nagykovácsi, de még két ellenőrzőpontot érinteni kellett, tehát a pirosról balra fel át kellett térni a piros háromszög jelzésre, amely a Tarnai-pihenőhöz vezetett. Mielőtt elértem volna az ellenőrzőpontot, láttam, hogy a közelben egy geoláda található, úgy gondoltam ezt az apró kitérőt megéri megpróbálni és sikerrel jártam, a GCFeHe geoládát egyből sikerült abszolválni. A Tarnai-pihenőnél eddig még sosem jártam. Valami iszonyatosan szép környék és a kilátás is egyenesen felemelő. Körbefotóztam mindent, majd a zöld háromszög jelzésen folytattam utamat a Nagy-Kopaszra, a Csergezán-kilátóhoz. Ez a kilátó egy csodálatos építmény, de most mivel sietnem kellett hazafelé, hogy elérjem a buszomat, nem mentem fel rá, viszont mindenképpen pótolni fogom egyszer, az biztos, főleg, hogy van itt egy multi geoláda is, amiért vissza kell majd jönnöm. A pecsételés után tovább folytattam az utamat a zöld háromszög jelzésen, immáron lefelé. Csendes környéken megy ez a turistaút, tetszett, főleg, hogy erre még nem jártam sosem. A zöld háromszög jelzés a zöld jelzésbe futott bele, amin aztán jobbra fordulva már Nagykovácsit kellett célba venni. Leérve a Kossuth Lajos utcára, majd jobbra fordulva lassan feltűnt a cél, ahova kereken délre érkeztem meg és ahol egy jó nagy oklevéllel, valamint egy szép kitűzővel ajándékoztak meg a szervezők. A célban minden teljesítőnek járt egy kis adag gulyásleves is, ami szintén nagyon finom volt. Kaja után nem vártam sokáig, szedtem a cuccaimat és a Templom-tér felé vettem az irányt, hogy elérjem az aktuális buszt, amely Hűvösvölgyig elvitt, majd ott sikeresen elértem a csatlakozást. Összességében jó kis túra volt. Az, hogy a 750 Ft.-ba egy kis adag gulyásleves is benne volt, külön dicséretet érdemel. Sokat vacilláltam, hogy ezt a túrát, vagy az Őszi trappot válasszam, de végül is örülök, hogy emellett döntöttem és nem bántam meg, főleg, hogy eddig még nem látott látnivalókkal is gazdagabb lettem a Budai-hegyekben. Köszönöm a lehetőséget!

A túrán készült fotók megtekinthetőek a képre kattintva.


2012. október 6., szombat

Virág Benedek - Pálos 35

"Te melyik farkast táplálod?"

Eljött október 6., az Aradi Vértanúk napja és egyben a Pálos 70 teljesítménytúra. Ezúttal én a túra Virág Benedek nevű távját választottam, amely a TTT honlapja szerint pontosan 36 km. volt 1100 méter szintemelkedéssel. Már most a beszámolóm elején muszáj leírnom, hogy szerintem az eddigi legjobb túra volt ez idén. A Virág Benedek távra 800 Ft. volt a nevezési díj, amiben egész jó ellátás volt, szép itiner, nagyon sok új információval, valamint csoki, amivel még ráadásul nyertem is még egyet, üdítők, teák, stb.. A rajtolási időszak elég koraira sikeredett. A 70-es távon már reggel 5:00 és 7:00 között, a Virág Benedeken 5:00 és 7:30 között lehetett indulni. Én 6:47-kor rajtoltam el a Sziklatemplomtól, de már most megfogadtam, hogy jövőre a 70-esen szeretnék indulni és így majd ki kell találnom valamit, hogy hogy jussak fel Pestre a rajtidő elejére, de erre van még 1 évem agyalni. Szerintem érdemes lenne kicsit tovább, mondjuk 8:00-ig vagy 8:30-ig kitolni a 70-es (és mindegyik) táv rajtidejét, mert aki (mint pl. én is) vidékről utazik fel reggel, lehet, hogy nem ér fel időben a rajtra. Na szóval 6:47-kor elindultam és az első célpont a Gellért-hegy volt, ahonnan csodaszép kilátás nyílt az ébredező Budapestre. Itt a zöld sáv jelzést kellett követni, majd hamar megérkeztem a Filozófiai kertbe, ahol az első tájékozódási pont volt és egy kis feladattal is vártak a szervezők. Innen továbbra is szintén a zöld sáv jelzést kellett követni a második pontig, a Városmajori templomig, ahonnan a lila M jelzésre (Mária út) kellett rátérni. Ezután ezen ment a menet egy jó darabig. A következő pont és egyben most már az első pecsételő-ellenőrzőpont a Kútvölgyi kápolnában volt, ahol az ott találhat Szent-kútból húzott vizet kaptam frissítőül, valamint egy szép Csodás éremmel is gazdagabb lehettem. A következő állomásig szintén a lila M utat kellett követni. Ez a pont a már jó ismert Szt. Anna-kápolnánál volt a Normafánál, hát itt már sokszor megfordultam. Itt át kellett térni a kék M jelzésre, valamint a kék körsétára. Az útvonal érintette az Erzsébet-térdeplőt, valamint a Libegő felső állomását is. A János-hegyi kilátót kikerülve az út lefelé vezetett Szépjuhászné mellé, a budaszentlőrinci Pálos-kolostor romjaihoz, ahol egy nagyobb frissítőpont is működött egyben és megkaptam a következő pecsétet. Innentől többen folytattuk együtt az utat a lila és a kék M jelzést kellett követni egészen Máriaremetéig. Szeretem ezt a helyet, mert olyan nyugalmas és csendes. Itt ismét pecsételés, majd én benéztem a templomba is, ahol éppen mise folyt, ezért bent nem akartam fotót készíteni. Máriaremete után a kék M jelzésen haladtunk, majd a Jegenye-völgy után hamarosan következett az utolsó ellenőrzőpont, a Solymári vár. Az itiner szerint itt 24,6 km.-nél voltunk, tehát még egy jó 10-es volt hátra. Itt már nagyon meleg volt, megszabadultam a pulcsimtól, bár már hamarabb is simán meg levehettem volna. Szerintem ez a nap volt az utolsó ilyen meleg nap az évben sajnos. Innen a solymári vasútállomás következett, majd áthaladtunk a 10-es úton a Kevélyek felé. Ahol az Országos Kék letér a Mária útról, ott mi Csobánka felé vettük az irányt, majd a piros sáv jelzésen 14:01-kor elértük a célt, ahol zsíros, vajas és nutellás kenyér, stb.-vel vártak a szervezők. Az oklevél és a kitűzők is nagyon tetszettek. Kitűzők, mert kettőt is kaptam, az ideivel együtt a tavalyi túra kitűzőjét is. Személy szerint nekem a tavalyi amúgy is jobban tetszik. Nagyon kellemes túra volt, nagyon szép időben és gratulálok a szervezőknek a lebonyolításáért. A pontőrök nagyon barátságosak, kedvesek voltak. Nálam eddig ez a túra  viszi 2012-ben az első helyezést! Jövőre találkozunk a 70-en! ;)

A túrán készült fotók megtekinthetőek a képre kattintva.