Budaörsi Dolomitok 20

2012. május 26-án részt vettem a Budaörsi Dolomitok elnevezésű teljesítménytúrán. Mivel szép időnek ígérkezett és első rendezésű túra volt, így semmiképpen nem szerettem volna kihagyni. A 20-as távon indultam, mely az itiner szerint 21,3 km-el és 865 méter szintemelkedéssel járt. A nevezési díj a 20-as távra 900 Ft. volt, de a Magyar Turista kártyának köszönhetően 100 Ft. kedvezményben részesültem. Lehetőség volt 600 Ft.-ért gulyáslevest rendelni a célba, éltem is a lehetőséggel. A túra olyan helyeket érintett, amerre még nem jártam sosem, így megnéztem, hogy milyen geoládák esnek útba. Összesen 6-ot számoltam össze, amiből 5-öt sikeresen meg is találtam, sajnos a hatodik a túra végi elkeveredés miatt nem lett meg - de erről majd a végén. Pontban 7:00-kor indultam el a rajtból, Budaörsről. Szintidőre 6 óra volt adva, ez alatt bőven teljesíthető ez a túra. A Tűzoltó Szertár Kávézótól nagyon jól és egyértelműen volt leírva, valamint kiszalagozva az útvonal. Hamar el is érkeztem a kő-hegyi első ellenőrzőponthoz, ahol egyből meg is kerestem a GCKHGY virtuális geoládát, majd fotózgattam egy kicsit. Nagyon szép ez a környék, a csacsi is nagyon jó fej volt. Ezután visszafelé kellett haladni a Kőszikla utcáig, majd ismét a budaörsi utcákban kellett bolyongani. Elhaladtam a Kálvária-domb mellett, amit már régebben a IV. Geocaching Teljesítménytúrán érintettem, igaz, akkor a másik irányból. Miután elértem a sárga háromszög jelzést, ezt kellett követni fel a Törökugratóhoz, ahol a második ellenőrzőpont volt. Nagyon jól ki van építve a tanösvény a csúcsig, érdekesek az állomások. Itt is sikeresen megtaláltam a GCtrug ládát, majd elindultam lefelé. És itt következett be velem egy olyan dolog, amiben már régen volt részem: a rossz irányba indultam el lefelé a Törökugrató utcán. Szerencsére eléggé időben észrevettem, hogy valami nem stimmel és vissza tudtam fordulni. Miután elértem az 1-es utat, innen a sárga jelzést kellett követni, majd egy kis kitérővel az út fel a Huszonnégyökrös-hegy tetejére vezetett, ahol begyűjtöttem a nap harmadik s talán életem eddigi legveszélyesebb geoládáját, a GCokor ládát. Egy igen veszélyes sziklaszinten kellett lemászni érte, nem hiába kapta a 4-es terep-nehézségi fokozatot. Amúgy érdemes volt a túrába belekalkulálni ezt a kitérőt, mert a kilátás innen meseszép, megérte idáig eljönni. Innen a sárga jelzésen kellett továbbhaladni Csillebérc/Makkosmária felé, majd a harmadik ellenőrzőpont következett. Ezen a pontos a szokásos pecséthez egy csoki is járt. Az ellenőrzőpont után egy dózer úton kellett folytatni az utat, majd a piros kereszt jelzésre kellett rátérni. Itt is volt egy geoláda (GCBuSv), amit kis keresgélés után szintén sikeresen begyűjtöttem. Nagyon ötletes volt. Miután elértem a piros sáv jelzést, azon kellett haladni egy darabig, majd a csillebérci ellenőrzőpontig a piros keresztre kellett áttérni. Itt volt némi frissítő, zsíros kenyér, nutellás kenyér, lekváros kenyér, vajas kenyér, üdítő - ki mit választott. Innen már az irány visszafelé, Budaörs felé tartott, egy darabig a piros négyzetet, majd a piros körséta jelzést kellett követni. És itt kezdődtek már kisebb nehézségek. Egy erdőszéli helyen szomorúan láttam, hogy hatalmas szemétkupac rondította a környezetet. Ezt le is fotóztam, hogy milyen elképesztő látvány volt. A Tűzkő-hegyi parkerdő viszont nagyon szép. Itt volt az utolsó ellenőrzőpont is, ahol mindenki egy kis kvízkérdéssort kapott, amivel nyerni lehetett a célban. Itt hamar megtaláltam a GCtko geoládát, majd elindultunk lefelé. Na és ezután keveredtünk el nagyon. Néztük az itinert is, a szalagozást is próbáltuk követni, de valahogy itt már nem volt igazán jó a leírás meg a jelzés, vagy csak mi voltunk már figyelmetlenek,de ennek következtében a Nap-hegy és az ottani geoláda kimaradt sajnos, mert már eléggé lent vettük észre, hogy nem jó úton haladunk. De nem mi voltunk az egyetlenek, mert találkoztunk túratársakkal, akik szintén errefelé bolyongtak. Na de hát mindegy, kicsit sajnálom, hogy kimaradt ez a Nap-hegy, de biztosan lesz még alkalmam pótolni, ha más nem, akkor jövő évi túrára már megvan az indok, hogy ismét részt vegyek. A célba pontosan 11:56-kor értem. Ennél már mentem más túrákon sokkal jobb szintidőket is, bár most sok volt a ládázással is eltöltött idő. Az oklevél szerintem nagyon jól meg lett csinálva. Nem nagy, egyszerű, de mégis szép és érdekes. A kitűző az nekem annyira nem tetszett. Viszont a célban elfogyasztott gulyásleves nagyon jól esett, bár igazán éhes nem is voltam. Mindenesetre ha jövőre ismét megrendezésre kerül ez a túra, akkor van rá esély, hogy ismét részt fogok venni rajta (már csak a Nap-hegy miatt is) és ajánlom másoknak is, mivel olyan helyeket érint Budaörsön és környékén, amik más teljesítménytúrák szerintem nem igazán. Köszönöm a lehetőséget!

A túrán készült fotók megtekinthetőek a képre kattintva.

Gyertek ki a Vadasparkba!

2012. május 20-án, vasárnap lett megrendezve a Gyertek ki a Vadasparkba! teljesítménytúra. Még nagyon régen középiskolás éveim elején jártam itt utoljára, azóta már rengeteg újítás történt a park területén. De kezdjük először a túrával. Ez nem egy ilyen vérfakasztó ördögi túra volt, hanem inkább csak egy laza, családbarát kirándulás. A túratáv az itiner szerint 15,9 km. volt 481 méter szintemelkedéssel. Szintidőre 6 óra volt írva. A nevezési díj eredetileg 550 Ft. volt, de a Budapest kupa és a Cartographia kupa résztvevőinek csak 500 Ft.-ot kellett fizetniük. A rajt a Széchenyi-hegy, Gyermekvasút végállomásáról indult. Ezúttal szokásomat megtörve nem keltem korán és nem a mezőny legelején rajtoltam el, hanem későbbi busszal mentem fel Pestre és az itiner szerint 9:22-kor indultam neki a távnak. Az Úti Madonna erdei kápolnát elhagyva hamar megérkeztem az első ellenőrzőponthoz, majd továbbhaladva a zöld háromszög jelzésen hamar elértem a második pecsétet is, az Ördög szószéknél. Errefelé nem emlékszem, hogy jártam-e már valaha, egyes pontokon gyönyörű kilátás nyílt. Ezután először a piros kereszt, majd a piros négyszög jelzésen kellett megközelíteni a Csillebércet, ahol a harmadik ellenőrzőpont működött. Ezután a sárga kereszt, majd a piros jelzésen a Szent Mihály sziklát, más néven Végvári-sziklát kellett megközelíteni. Errefelé már jártam, de már elég régen. Van itt egy multi geoláda is, de még sajnos nem sikerült begyűjtenem, mivel nem is tudtam előre, hogy érinteni fogja a túra ezt a helyet. De sebaj, egyszer majd úgyis levadászom előbb-utóbb. Továbbhaladva a piros jelzésen az ötödik ellenőrzőpontnál egy Horalky nevű nápolyi-csokit kínáltak a szervezők. A hatodik ellenőrzőpont a Csacsi-réten volt, innentől egy nagyon ismert útvonalon haladtam a Vadaspark vasúti megállóig, avagy a hetedik ellenőrzőpontig. Ezt a szakaszt rengeteg túra érinti, már sokszor elhaladtam itt. Innentől pedig a sárga kereszt jelzésen kellett megközelíteni a célállomást, ahol lehetett választani kétfajta kitűző közül, valamint megkaptam az emléklapot, ami szerintem nagyon jól néz ki, nekem tetszik. Ez amúgy kereken a 30. emléklapom. A céltól kicsit visszább a szervezők megvendégelték a túrázókat üdítőitallal, zsíros kenyérrel, illetve vajas kenyérrel. A célban kellemes meglepetésként ért, hogy a túra teljesítői ingyen és bérmentve bemehettek megnézni a Budakeszi Vadasparkot. Ez szerintem egy nagyon jó ötlet, remélem a következő években is lesz ilyen lehetőség. Maga a Vadaspark nagyon szép, rengeteg ember jött ki körbenézni és a környéken is több helyen sütögettek kirándulók. A Vadaspark területén lévő kilátóból nagyon szép kilátás nyílik a János-hegyre valamint az egész erdőségre. Miután kellemesen körbesétáltam és körbefotózgattam a Vadasparkot csináltam magamnak még egy kis plusz túrát, ami még utólag számolva 6,5 km. többletet jelentett. Először is felkerestem a Vadasparki GCVadi geoládát, majd megnéztem a parkoló mellett található ingyenesen látogatható parasztudvart. Ezután a GCHIMN multiládát vadásztam le, ami három pontból állt és mivel ugye a Vadasparktól haladtam vissza Budakeszi felé, így visszafelé leltem rá a pontokra is. Nagyon szép volt és érdekes volt Budakeszin a mozdony, valamint a tőle nem messze álló emlékmű. Nekem nagyon szimpatikus környéknek tűnik ez a rész, szívesen laknék itt. Ezután kicsit leültem az emlékműnél szusszanni, majd nekivágtam a mai nap utolsó ládájának a felkutatásához. Ez a láda a GCMEKH láda volt, ami a János-hegy másik oldalán volt található és már nagyon régen le akartam vadászni, mert a környéki megtalálások között már csak ez árválkodott ott egyedül. Mivel a János-hegy csúcsára nem volt nagy kedvem már felmászni, na meg a láda is lejjebb található, így megpróbáltam valamilyen alternatív útvonalat keresni a megközelítéséhez. Budakesziről a Mária-úton haladtam el az erdőig, majd egy térképen nem jelzett (vagy rosszul jelzett) úton felmentem a sárga turistajelzésig, amint jobbra fordulva megközelítettem a piros jelzést, ami más a János-hegy csúcsára vezet. Ezen haladtam egy darabig, majd a János-hegyi gyermekvasút-állomásnál letértem a pirosról és egy a térképen szaggatott vonallal jelzett úton mentem fel az Erzsébet-térdeplőig. Itt kereszteztem az aszfaltutat, majd elindultam balra a kék körséta jelzésen, amiről egy kis idő után szintén letértem jobbra egy szaggatott vonallal jelzett meredeken lejtő úton és elértem az aszfaltutat, ami mellett egyből meglett a geoláda. Az aszfaltúton továbbhaladva, majd arról letérve ismét egy szaggatott vonallal jelzett úton, majd a zöld kereszt jelzésen közelítettem meg a 155-ös busz végállomását. Tetszett ez a vasárnapi nap és úgy tűnik a lábam is teljesen helyrejött. Következő szombaton jöhetnek a Budaörsi Dolomitok! :)

A túrán készült fotók megtekinthetőek a képre kattintva.

Budai 30

2012. május 12-én megrendezésre került a XXIII. Budai 50-es. Ezúttal a múlt heti lábproblémák miatt én csak a 30-as résztávot néztem ki magamnak, ami jelenleg bőven elég is volt, ismét szépen éreztem a lábamat a végére. Lehet, hogy ki kellene hagynom 1-2 túrát, de akkor fuccsba veszne a Budapest Kupa kiemelt díjazása, amihez már amúgy sem nagyon hagyhatok ki sok túrát. A rajt és a cél Szépjuhászné Gyermekvasút állomásáról indult, a pontos táv itiner szerint 27,3 km. volt 960 méter szintemelkedéssel. A nevezési díj nekünk 700 Ft.-ba került. 7:04-kor sikerült elrajtolnom és megcéloztam a Hárs-hegyi Kaán Károly kilátót, ahol az első ellenőrzőpont is volt. Innen a sárga sáv jelzésen kellett haladni, majd Hűvösvölgyet elhagyva megérkeztem a második ellenőrzőpontig, ami után következett az Újlaki-hegy meredek emelkedője. Ezt sem felfelé, sem lefelé nem szeretem, bár még mindig talán inkább a felfelé mellett szavazok. Azért most egyszerűbb volt a megmászása, mint februárban hóban-fagyban a Kitörésen. Az Újlaki-hegyről végre sikerült egy szép panorámaképet csinálnom az erdei repülőtérről. Eddig valahogy sosem jött össze. Innen tovább a sárgán elhagyva a harmadik ellenőrzőpontot a Virágos nyeregben, már többször bejárt útvonalon haladtam. A negyedik ellenőrzőpontnál (Alsó-Jegenye-völgy) egyben büfét is létesítettek a szervezők, ahol zsíroskenyeret és üdítőitalt lehetett fogyasztani. A Rózsika-forrás mellett elhaladva, a Paprikás pataki szurdok mentél most először tettem egy kis kitérőt és lementem megnézni Budapest legnagyobb természetes vízesését, amiről egy pár fotót készítettem is. Megérte lemenni, mert csodaszép látványosság. Miután kereszteztem a Hidegkúti utat, a sárga + jelzésen kellett folytatni tovább a túrát, eltérően az 50-esektől, akiknek továbbra is a sárga sáv jelzést kellett követniük. Az út keresztülvezetett Budaligeten, majd Máriaremete mellett haladt el, ahol kicsit leültem a parkban megpihenni és egy pár fotót készíteni. Innen a Remete-szurdokon keresztül kellett folytatni az utat, ahol megkaptam az itinerre a soron következő pecsétemet. Remeteszőlősön áthaladva és a Nagykovácsi utat keresztezve a piros + jelzésen kellett megközelíteni a "Vörös pocsolyát", ahol már az utolsó előtti ellenőrzőpont volt és a pecséthez még egy finom nápolyi-csoki is járt. Innentől már végig a piros sávon kellett eljutni a célig. Adyligeten keresztül elértem a Petneházy lovascsárdánál az utolsó ellenőrzőpontot, majd nekiindultam a Fekete-fej meredek emelkedőjének. A Fekete-fej csúcsáról hasonlóan meredek lejtő visz lefelé, mint az Újlaki-hegyről, nem is tartozik a ez sem a kedvenceim közé, de hát sikeresen túlvészeltem, nagyon óvatosan haladtam inkább lefelé, nehogy még jobban megerőltessem az amúgy is már jócskán fájdogáló lábamat. Ezután következett az utolsó komoly emelkedő, amit szintén meglepően gyorsan sikerült leküzdenem és csatlakoztam a Hárshegyi körúthoz. Innen már kellemes sétával elértem Szépjuhásznét és 12:47-re célba is értem. Meglepődtem, hogy ilyenkor már célban vagyok, mert ezek szerint még fájós lábbal is tartottam a 5 km./h.-s szintidőt. Nekem ennyi elég is, lejjebb nem is szeretném tolni. Ennek hála sikerült elérnem hazafelé a korábbi buszomat. Jövő héten jöhet a Vadasparki túra, ami talán a legrövidebb túra lesz amin valaha voltam, de ennek ellenére már nagyon várom, mivel a túra után tervezem a Budakeszi Vadaspark meglátogatását is.

A túrán készült fotók megtekinthetőek a képre kattintva.

Bazilika 55

2012. ötödik hó ötödikén 5., jubileumi alkalomból kerültek megrendezésre a Bazilika túrák, immáron kiegészülve egy 55-ös távval. Ez a nap csak az ötösökről szólt. Már két éve el szeretnék jutni erre a túrára, de eddig sehogy sosem jött össze, vagy az időjárás szólt közbe vagy valami egyéb program, ahogyan idén is lett volna programom, de ezúttal már semmiképp sem akartam kihagyni a túrát, ezért a Bazilika 55-öt választottam. A pontos táv az itiner szerint 53,7 km. volt 1475 méter szintemelkedéssel, ami egy kicsit kevesebb, mint a hét eleji Sárga 50-en volt, ez a túra mégis jobban megviselt. A nevezési díj az 55-ös távra 1300 Ft. volt és nagyon meg is érte, mert az ellátás ötcsillagos volt. A rajt és a cél Szlovákiában, Párkányban (Štúrovo) a régi kompállomásnál található Cafféban volt. Innen kereken 7 órakor indultam neki a túrának, aminek az első pár kilométerei a Duna gátján haladt végig. A Garam (Hron) folyó torkolatánál már a Garam gátján kellett továbbhaladni, ahol hamarosan elértem a hidat és az első ellenőrzőpontot. Miután elértem a garamkövesdi országutat és átkeltem a hídon, elérkeztem Garamkövesd (Kamenica nad Hronom) faluba. Itt a presszóban megkaptam a második pecsétemet, majd továbbhaladva a falun elérve a Kovácspataki-dombok tanösvény eligazító tábláját, már a piros jelzésen, a tanösvényen vezetett tovább az út. Egy-két tábla felújításra szorulna, de érdekes információkkal lettem gazdagabb, főleg, hogy a legtöbb táblán magyarul nyelven is szerepel az információ. Ezek a Kovácspataki-hegyek (Burda) már a Börzsöny részét képezik, errefelé jellemzőek már a vulkanikus kőzetek, amit a kilátópontoktól is kitűnően fel lehet ismerni. A Sziklák (Skaly) nevű helyen begyűjtöttem a harmadik bélyegzőt, majd a piros jelzéshez becsatlakozott a kék jelzés is. Innen szép erdei út, majd aszfaltozott erdészeti út vezetett végig az Ipoly kulcsos házig (Chata Ipeľ). Egy helyen óvatosan kellett haladni, mivel az út mellé méhkaptárokat telepítettek és amint látni és hallani is lehetett, a méhek nagyon aktívnak tűntek. A kulcsos háznál üdítővel, csokoládéval, valamint házi sült szalonnával, csirkemellel, hagymával és kenyérrel kínáltak a szervezők. Egy pár falatka elfogyasztása után visszatérve a kék jelzésre egy nagyon meredek lejtő következett, aminek az alján egy csodaszép szurdokban folytatódott az út. A szép völgy egyre jobban kitágult, majd kis idő múlva elértem Helembát (Chľaba), amihez még gyermekkoromból fűződtek emlékek, mivel többször jártunk Kovácspatakra az általános iskolával osztálykirándulni és olyankor Helembára jártunk le vásárolni a boltba, amit egyből felismertem és meg is örökítettem. Jó volt újra visszatérni ide. A gólya éppen tollászkodott a villanyoszlop tetején, amit sikerült megörökítenem. Érdekes hogy ezekben a szlovák falvakban gyakoriak még a gólyafészkek a villanyoszlopok tetején, valamint az oszlopokra falurádiós hangszórók is fel vannak még szerelve a mai napig. Talán még működnek is. Helembán a kultúrháznál megkaptam az ötödik pecsétemet is, majd a templom mellett elhaladva a faluból kiérve az Ipoly gátján vezetett tovább az út. Az Ipolyon átívelő vasúti hídon átkelve újra Magyarországra érve már megpillantottam a szobi vasútállomást, valamint mellette a márianosztrai kisvasút állomását, amit egyszer szívesen ki is próbálnék. Itt a Restinél volt a hatodik ellenőrzőpont, ami egyben a 20 km-es túra végállomása is volt. Innen egyből indultam is lefelé a komp kikötőjéhez és közben felfigyeltem arra, hogy egyre jobban kezd fájdogálni a lábam. A kikötőben még volt kb. 15 percem, addig gyorsan bekentem a lábamat meg kicsit kiszellőztettem. Kompon sem utaztam már gyerekkorom óta, úgyhogy ez is egy jó kis nosztalgiaélmény volt számomra, majd átérve Pilismarótra-Basaharcra a piros jelzésen folytattam utamat. Itt még egy darabig tudtam menni a megszokott tempómat, majd a lábam egyre jobban elkezdett fájdogálni, ami kezdett lassítani. A következő ellenőrzőpontot elhagyva újra elérve a forgalmas 11-es utat elértem Pilismarót községet, ahol a templomnál (ahol éppen egy temetésről jöttek az emberek) megkaptam a nyolcaik pecsétet is, valamint mellé másfél liter behűtött ásványvizet is. Na itt már nagyon fájt a lábam, ami innentől kezdve már végigkísért a túra végéig. Emelkedőkön még nem is voltak gondok, de a lejtőkön voltak bajok. A Miklós-deák völgy csodálatos egy hely, itt is aszfaltozott erdészeti út vezet egy darabig, a hatalmas fák a völgyben csodásak. Itt több forrást is érintett az útvonal, majd jött a komoly meredek emelkedő fel a Hirsch-obeliszkhez. Ez itt tényleg jó meredek volt, valamint itt errefelé található egy geoláda is, amit most inkább hagytam, mert amúgy is belassultam, nem akartam még ezzel is rontani a szintidőt. Itt egy újabb emelkedés után elértem a Felső-Ecset-hegyet, ahol a kilencedik ellenőrzőpont állomásozott és ahol szintén kínáltak vízzel, de még volt, így most nem éltem a lehetőséggel. Folytatva az utamat, kb. 3 méterre tőlem az út szélén egy róka bogarászott és először nem vett észre engem. A fényképezőgépemet megpróbáltam óvatosan kivenni a tokjából és megörökíteni a pillanatot, de a tépőzár hangjára egyből felfigyelt és elfutott. Ezen a szakaszon láttam még egy fiatal szarvast szintén az út közepén előttem, valamint már majdnem az ellenőrzőpontnál egy nyuszit is, ami a pontőrök előtt futott el. :) Innen lefelé ereszkedtem egy elég nehéz úton, ahol keresztbe dőlt fák és kövek nehezítették az avar alatt az utat. Szép lassan elértem a Fári-kutat, ahova sok környékbeli lakos jár fel a tiszta forrásvízért. Én is ittam egy kortyot, majd nekiindultam az utolsó kemény emelkedőnek fel a Vaskapu turistaház felé. A turistaház a most lett felújítva, 2012 tavaszától újra várja látogatóit. A kilátás pazar, egyszer érdemes mindenkinek ezt a helyet meglátogatnia, akár személyautóval is el lehet jutni ide, mivel Esztergomból rendes aszfaltozott út vezet fel a házhoz. Itt volt az utolsó ellenőrzőpont és innen már csak Esztergomba kellett leereszkedni, majd visszasétálni Párkányba. A turistaházat elhagyva egy 2004-ben kegyetlenül meggyilkolt diáklány síremlékét, majd egy Mária szobrot érintett az útvonal. Ezután ahogy egyre lejjebb haladtam már csak dombos, bokros rész következett és hamarosan feltűntek az esztergomi hétvégi házak, kertek. Innen már betonút vezetett lefelé a Babits utcán, majd Esztergom után a Mária-Valéria hídon átkelve ismét elértem Párkányt és rövid időn belül a célt is, ahol a kitűző és oklevél mellé egy jó adag sült kolbász járt mustárral, tormával és két olyan finom szlovák kiflivel, amit annyira szeretek. :) A lábfájásom miatt elég rossz szintidőt mentem, csak 19:25-re értem célba, de a lényeg, hogy ez is teljesítve van. Gyönyörű helyeken megy végig a túra, valószínűleg, sőt biztos vagyok benne, hogy jövőre ismét részt fogok venni rajta. Ezután nekem még vissza kellett gyalogolnom Esztergomba a buszvégállomásra, mivel 20:20-kor onnan indult a hazafelé tartó buszom. Azért egy héten belül két 50 km. feletti túra sok volt. Most a lábam kímélése érdekében max. csak 30-40-eseket fogok vállalni egy ideig.

A túrán készült fotók megtekinthetőek a képre kattintva.

Sárga 50 Teljesítménytúra

Mivel a tavalyi rossz idő miatt kihagytam a Sárga túrákat, ezért idén mindenképpen indulni akartam immáron az 50-es vagy a 70-es távon. Eredeti terveim szerint (még év elején) a 70-est szerettem volna megcsinálni, de aztán mivel a túrán egyedül indultam, így maradtam az 50-es távnál, ami valójában 51,91 km. volt 1635 méter szintemelkedéssel. A nevezési díj (kedvezmény nélkül) 900 Ft.-ba került erre a távra, de mivel én rendelkezem Magyar Turista kártyával, így csak 700 Ft.-ot kellett fizetnem. Már korán bent voltam Esztergomban, ezért az elsők közt neveztem be és indultam el a túrán, az itiner szerint pontban 23:00-kor. A túrán nagyon eltévedni nem lehetett, mert - nevéből is következtetni lehet rá - végig a sárga jelzésen haladt. Az első pár kilométer még a városban ment, ahol az útirány szalagokkal is meg volt erősítve. Pontosan 2 éve jártam erre utoljára, akkor a 30-ason és meg is lepődtem magamon, hogy nagyon jól emlékeztem az útra. Egy kellemes tempót vettem fel, nem akartam se sietni, se lassulni és nagyon jól eltaláltam a sebességet. Az első ellenőrzőpontot hamar elértem, majd utána emlékeztem, hogy oda kell figyelni, mert érdekesen van felfestve a sárga jelzés. Hát igen, az előttem lévők le is álltak kicsit tanakodni, de aztán észrevették a szalagot és onnantól kezdve egyértelmű volt az út. A Hegymeg szélén elvezető út nagyon kellemes szakasz és nagyon jól belátható. Különösen tetszett, hogy ahogy magam mögé néztem, csak annyit láttam, hogy kígyózó sorban követnek a fejlámpák fényei. Erről fotót készíteni is nagyon nehéz, ezt látni kellene élőben. Nagyon jó megoldás volt a túrán, hogy némelyik sárga jelzésbe egy kis fényvisszaverő pontocska is be volt szúrva, így nagyon könnyen észre lehetett venni a kijelölt utat. A Cserepes-ároknál elhagyva a második ellenőrzőpontot rövidesen beértem Pilisszentlélekre, avagy népies nevén Hutára. Itt tudtam, hogy a Pilis-nyeregbe felfelé elég szép kaptató következik, így a falu végén az utolsó háznál szusszantam egy rövidet és ittam egy kis vizet. Emlékeztem, hogy két évvel ezelőtt ez a kaptató nagyon kifárasztott, de hát muszáj volt nekimenni ismét és kellemes meglepetésemre idén már csak egyszer álltam meg felfele menet és nagyon gyorsan felértem. 2 évvel ezelőtt sokkal hosszabbnak tűnt, most viszont abszolút nem fáradtam ki, ebből is látszik, hogy az utóbbi két évben sokat fejlődtem a túrázás terén. A Pilis-nyeregből lefelé vezetett a jelzés Klastrompuszta felé. Itt a sárga jelzés egy szélesebb úton indul el, majd azonnal letér róla jobbra. Ezt én helyi, kesztölci lakos révén nagyon jól tudtam, de az előttem lévők nem és utánuk kiabáltam, hogy a rossz úton haladnak, szerencsére még csak pár méterre voltak. Amúgy ezt a helyet nagyon be lehet nézni még így is, hogy agyon volt szalagozva ott minden. Talán egy fényvisszaverős nyilat kellene oda beszúrni, mint amilyenek a Hegymegen voltak. Klastrompusztán üdítővel vártak minket a pontőrök, ami nagyon jól esett, plusz még a nyilvános csap is működött, aki akarta feltölthette készleteit. Innentől kezdve egy számomra unalmasabb szakasz következett. Mikor balra feltűntek Pilisszántó fényei, már tudtam, hogy nincs is olyan sok már az ellenőrzőpontig. Elhaladtam a mészégetők, majd az Iluska-forrás mellett és a Fehér-hegyre való felkapaszkodás után el is értem a Vörös-hegyi pihenőt, ahol megkaptam a negyedik pecsétet. Innen már lefelé vezetett az út és kisvártatva beértem Pilisvörösvárra. Itt meg kellett mászni a Kálvária-dombot, ami 2 évvel ezelőtt szintén egy örökkévalóságnak tűnt. Emlékeztem, hogy akkoriban itt már majdnem a célban voltunk és alig bírtuk magunkat felvonszolni a dombon, most viszont ez is könnyedén ment, pedig már majdnem 30 km. volt a hátam mögött. A Kálvária-domb tetején egy feltételes ellenőrzőpont fogadott, majd gondoltam, hogy megkeresem az itt található geoládát is, de mivel még korom sötét volt, inkább lemondtam róla, lesz még rá lehetőségem, inkább célba vettem a Sramli sörözőt, ami egyben frissítőpontként is üzemelt. Egy zsíroskenyér elfogyasztása után elindultam Pilisszentivánra. Útközben már pirkadt és mire Pilisszentiván után beértem az erdőbe már nem is volt szükségem lámpára sem. Innen az út végig felfelé vezetett és eléggé hordalékos, apró köves volt. A Zsíros-hegyi ellenőrzőpont után viszont folyamatosan lefelé mentem egészen Solymárig, majd a főutat keresztezve a Rózsika-forrásig. Erre nemrégiben a József Attila túra keretei között jártam. Nagyon szép kis hely, a patakot hidak keresztezik, valamint a patakban a vadkacsák is nagyon érzik magukat. Az út a rét mellett haladt el, ahol majálisi készülődés folyt éppen. Innentől ismét felfelé vezetett a sárga jelzés, számomra már többször bejárt útvonalon. A Virágos-nyereg melletti réten leültem az árnyékba egy picit szusszanni, majd nekiindultam az utolsó ellenőrzőpontnak. Elhagyva a jellegfát hamar fel is értem az Újlaki-hegy csúcsára, ahonnan készítettem is pár fotót. Az alattam lévő erdei repülőtéren szintén majális lehetett, jó kis programnak tűnt így messziről, egyszer talán ha nem jövök túrázni, elmegyek egy ilyen rendezvényre ide. Az ellenőrzőpont begyűjtése után jött az a szakasz amit nem nagyon szeretek se lefelé se fölfelé. Eleinte még egész tűrhetően vezetett az út lefelé, de aztán jött a nagyon meredek lejtő. A Kitörésen ezt felfelé kellett megcsinálni, akkor is nagyon elegem volt belőle, de ez lefelé is kegyetlen. Ezután jött még egy kis emelkedés, majd a saját órám szerint 9:03-ra laza sétával eljutottam a Hűvösvölgyi célba, ahol megkaptam az oklevelet és a kitűzőt. Mivel húsvétkor teljesítettem a Tojás túra egy távját, ezért kaptam egy "Tojás sárgája" elnevezésű bonus kitűzőt is. Nagyon jó szintidőt mentem, aminek nagyon örülök, remélem jövőre is részt tudok venni akkor már a Sárga 70-en.

A túrán készült fotók megtekinthetőek a képre kattintva.