SZHKSE 56-os emlék- és teljesítménytúra 45

Nagyon vártam ezt a túrát, ami végül negatív nyomot is hagyott bennem sajnos. Na de nem a túra miatt, mert az nagyon szép helyeken ment keresztül és jó volt az útvonal, hanem a térdem miatt. A rajtnál még nem tudtam, hogy 2011-ben ez lesz az utolsó túrám, főleg, hogy már kezdett körvonalazódni a szemem előtt a februári 60-as Kitörés. A túrát a Szentendrei Kinizsi Honvéd Sportegyesület a Magyar Honvédség Központi Kiképző Bázisával, valamint a Szentendrei Helyőrségi Klubbal közösen rendezte. A rajt a Szentendrei Helyőrségi Klubból indult. Míg az interneten 41-esnek volt hirdetve, a helyszínen már 45-ösnek volt feltüntetve a táv. Az itiner szerint pontosan 44,8 km. volt 1245 méter szintemelkedéssel, amire 11 óra szintidő volt adva. Ez már picit fárasztóbbnak is hangzik mint az eddigiek. :) A túra becsületkasszás volt, a célban lehetett fizetni aki akart. 7:15-kor egyedül indultam a túrán, ahol 4 geoláda is útba esett, 9 ellenőrzőpontnál csak 3-nál voltak pontőrök, a többinél kitett papírokról kellett leolvasni és feljegyezni egy-egy szimbólumot. A Kő-hegyi ellenőrzőpont után egyből tettem egy kis kitérőt a Vasas-szakadékhoz, hogy felkeressek egy geoládát. Mag a szakadék csodás egy hely, érdemes ide ellátogatni mindenkinek. A geoládáért picit mászni kellett egy meredek domboldalban egy fához és ezután történt a baj. Miután a ládát sikeresen megtaláltam és elindultam lefelé, vissza az útra a fától valahogy hirtelen rosszul ugrottam le és az amúgy is már hadakat megjárt bal térdem hirtelen benyilalt és irtó módon elkezdett fájni. Üvöltöttem is egy nagyot, de senki nem volt a közelemben. Miután visszasántikáltam a turistaútra megnézem és már szépen elkezdett dagadni is a térd. Kicsit leültem pihenni, miközben megnéztem a térképet, hogy mennyit kell még mennem lakott területig. Hát amint láttam jó sokat. Vagy feladom és visszasántikálok a rajthoz Szentendrére, vagy folytatom az utamat fel Dobogókőre, ahol ha nem bírom tovább szintén feladhatom és onnan haza is tudnék buszozni egyszerűbben. Úgy döntöttem, megpróbálom és irány Dobogókő. A térdfájás nagyon visszahúzta a tempómat, főleg a lejtőkön óvatosan kellett mennem, ott nagyon előjött, az emelkedőkön még hagyján, néha egész tűrhető volt. Dobogókövet a piros háromszög jelzésen kellett megközelíteni, amiről tudniillik, hogy iszonyatos emelkedő. Miután ezt leküzdöttem és fent kajáltam egyet, átgondoltam, hogy most vagyok mindjárt kb. a túra felénél és innentől javarészt emelkedő már nem nagyon lesz, így egye-fene megkockáztatom a célt, éreztem magamban annyit, hogy meg tudom csinálni. Meg kell csinálni. Fogtam a cókmókomat és nekiindultam, elhagytam Dobogókövet és folytattam az utamat. Innentől kezdve csak a cél lobogott a szemem előtt, meg az, hogy szintidőn belül beérjek ebben a tempóban. A vége felé már csomószor meg kellett állnom, nagyon kivolt a térdem, de sikerült 17:25-re beslattyogni a célba. 50 perc maradt még a szintidőből. A lényeg, hogy sikerült, de a térdemnek vége volt. Itt már tudtam, hogy egy pár év végi túra már biztos, hogy ki fog sajnos maradni.
Leszámítva a térdemet egy nagyon jó kis túra volt, ha lesz rá lehetőségem legközelebb is részt fogok venni rajta. :)

A túrán készült fotók megtekinthetőek a képre kattintva.